A minap éppen Irvin D. Yalomtól inspirálódtam, aki arról írt, hogy sokszor az emberek hajlamosak nagyobb bizalmat szavazni azoknak a szakembereknek, akiket körülleng valami misztikum.¹ Egy sztetoszkóp a nyakban, pár latin nyelvű könyv vagy oklevél a rendelő falán, fehér köpeny, stb. Egy kesőbbi fejezetben feljön példának Óz, a nagy varázsló aki szintén kiismerhetetlennek mutatja magát, pedig – ahogy Totó egy ponton leleplezi – csak egy ember, aki szereti a csirkepaprikást. És amikor ez megtörténik, Dorothy és társai elbizonytalanodnak, hogy akkor most velük nem történt meg a csoda. Hiszen ő csak egy ember. Yalom annak kapcsán ír erről, hogy a segítő szakmákban pedig sokszor nagyon is hétköznapi emberi tulajdonságainkkal dolgozunk. Elgondolkoztam ezen:

Vajon Óz milyen coach lett volna?

Nos, ami az etikus viselkedést illeti, valószínűleg nem őt ajánlanám példaképnek… Azonban amit Bádogemberrel, Madárijesztővel és Oroszlánnal csinált, az nem rossz. Mi történt? Tulajdonképpen rávilágított arra, hogy Madárijesztőnek már van esze, hiszen mindenen elgondolkozik, és meg akarja oldani. Bádogember szívből segített a társainak, az Oroszlán által hiányolt bátorság pedig tulajdonképpen szembenézés a félelemmel.

Hogy jön ez a coachinghoz?

A coaching nem varázslat. Remélem nem döntök össze ezzel világokat. 🙂 Viszont mi, coachok mélyen hiszünk abban, hogy a megoldás már benned van. Talán kell egy új nézőpont, vagy szétszálazni ami összegubancolódott. Ha nem is megyünk olyan extremitásokig, mint a Nyugati Boszorkány megölése, de az üléseken kipróbálhatsz új dolgokat, amíg meg nem érzed, hol van a te bátorságod, hogy vagy az érzéseiddel, vagy hová tetted a jobbik eszed.

1. Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka ↩︎